Tematikus műsoraink

Saját zenei formáció
Jellegzetes hangulatú, többnyire lírai hangvételű dalokat írunk, melyek angol és magyar nyelven íródnak, szövegük is és zenéjük is a miénk.

Gyerekkoncertek
Játékos gyerekkoncertünkön a kicsik kipróbálhatják magukat és a vidám együttlét alatt a zene által tanulhatnak. Dalaink témái a gyerekek számára ismerős élethelyzetekről, környezetünk szépségéről, az állat és növényvilágról, valamint a mesék furcsa lényeiről szólnak. A játékok és dalok fejleszthetik a gyerekek képzelőerejét, kreativitását és zenei képességét. Műsorunkkal szeretnénk megismertetni és megszerettetni a kisgyerekekkel az élő zenét, és igyekszünk az óvodák nevelési tervéhez is, és az aktuális évszakokhoz, ünnepekhez is igazodni.

  • Kipp-kopp, mi kopog?
    Játékos gyerekkoncert az évszakok változásáról, az ősz sajátosságairól, termés-hangszerekkel.
    Óvodás és kisiskolás gyereknek ajánljuk (3-8 éves korig)
    Időtartama: 45 perc

  • Dalok a Mikulás zsákjából
    Mikulásváró, játékos gyerekkoncert.
    A gyerekek számára ismerős klasszikus Mikulás-csalogató dalok mellett saját szerzeményű dalainkkal, játékokkal, együtt-énekléssel várjuk a Télapót.
    Óvodás és kisiskolás gyereknek ajánljuk (3-8 éves korig)
    Időtartama: 45 perc

  • Csillagfényes éjjelen…
    Vidám, adventi dalok, hogy teljes legyen a karácsonyi előkészület!
    Óvodás és kisiskolás gyereknek ajánljuk (3-8 éves korig)
    Időtartama: 45 perc

  • Állatok farsangja
    Játékos farsangi gyerekkoncert, a gyerekek számára kedves állatokkal, tánccal, együtt-énekléssel.
    Óvodás és kisiskolás gyereknek ajánljuk (3-8 éves korig)
    Időtartama: 45 perc

  • Tavaszköszöntő
    Tavaszköszöntő gyerekdalok, játékos készülődés a tavaszi ünnepekre (Húsvétra, Anyák napjára), valamint kedves dalok az állatokról.
    Óvodás és kisiskolás gyereknek ajánljuk (3-8 éves korig)
    Időtartama: 45 perc

  • Az Ágyamba besüt a reggeli nap…
    Vidám dallamok az állatokról, gyereknapi ügyességi játékok és készülődés a nyári-szünetre!
    Óvodás és kisiskolás gyereknek ajánljuk (3-8 éves korig)
    Időtartama: 45 perc

„Nézd a világ apró rebbenéseit!”
Versek zenére, zenék versekre…
A műsorban XIX. és XX. századi magyar költők művei hallhatóak, versek, versmegzenésítések formájában.

"Szóljak bár emberek vagy angyalok nyelvén..."
Műsorunkat magyar költők Istenes verseiből és ebben a témában íródott saját szerzeményeinkből állítottuk össze.

"Poppre Ádám és Lévai Tímea verses-zenés előadása a frissesség, a hitelesség élményét nyújtja és bevezet a lélek mélységébe, megérintve a szívet és az Isten elgondolása szerinti helyes döntésre vezet.
TÖBB MINT EGY ZENEI ÉLMÉNY!"


(Dr. Kránitz Mihály atya, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának tanszékvezető professzora)

Fel nagy örömre, ma született!
Zenés adventi műsor, magyar és angol-szász karácsonyi dalokkal valamint XX. századi költők e témában íródott verseivel.

Nemzeti Ünnepeink
Ünnepi műsorainkban versmegzenésítések, különböző műfajú irodalmi művek, népdalok, népdal feldolgozások, általunk kedvelt ikonikus előadók dalai és saját szerzeményeink szerepelnek, az alkalomhoz illő szerkesztésben.

  • "A tűz márciusa"
  • "A Corvin-köz felé ha ballagok"